2012. január 12., csütörtök

Házassági évfordulóra...

A következő torta egy idős házaspár 50. házassági évfordulójára készült. Nem volt kikötés, hogy milyen legyen, egyedül az íze volt megkötve, hogy dobos legyen. Mondanom sem kell, nekem ez volt az első dobos ízesítésű tortám, előtte még sohasem készítettem ilyet, úgyhogy jó öreg internet barátomhoz fordultam, finom , autentikus és egyszerű dobos receptet keresni. Meg is találtam és számomra meglepő módon egész finomra sikeredett. Nem tartoznak a kedvenceim közé ezek a túl vajas krémek.
Szóval a krém megvolt, a kötelező gikszer a piskótával volt, ugyanis bármennyire is törekedtem arra, hogy magas tésztát süssek, nem sikerült, úgyhogy dobos ide vagy oda csak emeletenként négy lapra sikerült elvágnom őket. De remélem megbocsájtják nekem ezt, hiszen az íze négy lappal is ugyanolyan finom!;-)

A díszítése hűen az aranylakodalom elnevezéshez, aranyosra sikeredett. Nem volt előre eltervezve, csak az egyik lépés adta magát a másik után. Íme a végeredmény:





Én nagyon meg voltam elégedve vele, ami nagyon ritka, hiszen szerintem mindenki aki tortázik tudja, hogy maximálisan nagyon ritkán elégedett az ember a munkájával. Ezzel így vagyok én is! De valahogy ennél a tortánál nem kellett keresnem a megfelelő beállítást, ahonnan szépen néz ki. Ez mindegyik szögből jól mutatott! Remélem nektek is tetszik! :-)

5 megjegyzés:

  1. Igazán elegáns, fenséges tortát alkottál! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, ürülök, hogy tetszik! :-)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett ez a torta, meg elképedve nézem a többit is! Eddig Te hol voltál? Örülök, hogy Rád találtam, nagyon szépeket alkotsz!
    A profilképeddel már találkoztam, de nem tudtam ide jutni a blogodhoz. Most elkaptalak! Biztosan jövök még!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Márti! :-) Örülök, hogy benéztél hozzám, és nagyon szívesen látlak máskor is!

    VálaszTörlés
  5. The Best Hotel Casinos in Harrah's Cherokee - Mapyro
    We have 392 comfortable hotel rooms throughout 동해 출장안마 the casino 춘천 출장안마 and 14 are near the Harrah's Cherokee Resort 나주 출장샵 Casino 김천 출장안마 & Spa, with some notable 천안 출장샵 exceptions.

    VálaszTörlés